Könyvsarok: Hétköznapi csodák

A 21. század embere rohanva éli az életét, mert attól fél, hogy lemarad valamiről.

Szinte soha nem néz szét maga körül, ezért nem veszi észre a környezetében lévő, hétköznapi csodákat.

Ha egy kicsit csökkentené a tempót, akkor lenne ideje arra, hogy rácsodálkozhatna egy nyíló virágra, az éneklő madarakra, a szorgos hangyákra. Szerencse, hogy élnek közöttünk olyan emberek, akik művészi szinten dokumentálják a természeti jelenségeket.

A naturArt—Magyar Természetfotósok Szövetsége 2016-ban immár huszonnegyedik alkalommal írta ki a nemzetközi szinten is számon tartott fotópályázatát.

A pályázatra beérkezett több mint háromezer pályamű minden eddiginél magasabb színvonalon igazolta, hogy a magyar természetfotózás nem véletlenül tartozik a világ élvonalába.

A hagyományoknak megfelelően a Magyar Természettudományi Múzeum most is bemutatta a nagyközönségnek a díjnyertes, illetve ki emelkedő minőségű alkotásokat. Az év legjobb természetfotóiról gyönyörű kiadvány is készült.

A reprezentatív kötet sokkal több, mint egy fotóalbum, hiszen a művek születésének tanulságos történetét is bemutatja az Alexandra Kiadó.

 

Szendi Horváth Éva

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!