Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Nézőpontváltó-est az Újszínházban

Az Újszínház egy igazi békebeli, énekes bohósággal ünnepelte az egészségmegőrzés középpontjába a mentális rekreációt előtérbe helyező Nézőpontváltó-estet.

A pesti idős, dúsgazdag bankár válaszút elé állítja fiát. Lehet belőle bankár, politikus, amit csak akar, és átad neki egy kisebb vagyont. Koromfi Árpád azonban inkább egy kastélyt szeretne vidéken, ahol elgazdálkodhat. Vásárol is egyet magának, rendkívül jutányosan – de ennek a nagy kedvezménynek ára van. A kastély új tulajdonosának meg kell tartania a személyzetet és a házban élő fiatal grófkisasszonyt. Koromfi a kastélyba érkezve kénytelen szembesülni vele: a személyzet egytől–egyig gyengeelméjű... A grófkisasszony pedig nem hajlandó beszélni, csak énekel. A új tulajdonos azonban nem hagyja magát, elhatározza: meggyógyítja bolondjait, hogy ezzel saját életét is rendbe hozza.…

A finom humorral átszőtt, helyzetkomikumokban bővelkedő, és komoly etikai iránymutatással is bíró komédia ritka vendég a magyar színpadokon. Igazi jókais mű, irodalmi és színházi csemege, békebeli hangulat, sziporkázó alakítások.

 

Nézőpontváltó-est a Thália Színházban

Csányi Sándor színművész, a Thália Színház művészeti vezetője az október 2-i A férfiagy  avagy nincs itt valami ellentmondás? előadása után az öltözőjében tűzte fel a Nézőpontváltó® rákellenes színházi staféta levendulaszínű szalagját, amely az összes rákbetegség elleni küzdelem jelképe a világon.

Ezután aláírta a figyelemfelhívó nyilatkozatot, amely a Thália Színház elköteleződése az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés két fontos eleme: az orvosi rákszűrések rendszeres igénybevétele, valamint a folyamatos mentális rekreáció mellett.

"Mi, a Thália Színház színművészei, alkotói és munkatársai a mentális rekreációt az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés origójába állítva, egyesítve színházszakmai hitelességünket, átfogó tapasztalatainkat és tudásbázisunkat, mély hittel a gondolatok teremtő erejében, a mai napon országos figyelemfelhívással fejezzük ki a daganatos betegségek elleni küzdelem fontosságát.

A Nézőpontváltó® rákellenes színházi staféta programhoz csatlakozott színházi közösség nevében közönségünket szemléletváltásra biztatva felemeljük a szavunkat minden egyes ember jólléte és egészsége érdekében: álljanak önmagukhoz másként, mint eddig, vigyázzanak arra a testre, ami az övék, próbálják adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni a minőségi élet reményében.

Buzdítjuk nézőinket és rajtuk keresztül az ország népességét, hogy járjanak orvosi rákszűrésekre akkor is, ha nem érzik annak szükségét, ne várjanak az intő jelekre!

Rendszeresen vegyék igénybe az ingyenes, betegségmegelőző- és felfedező szűrővizsgálatokat, éljék tudatosan az életüket, gondolkodjanak hosszútávon legfőbb értékükről, a testük egészségéről úgy, ahogyan a pénzügyi befektetéseikről: körültekintően és előrelátóan feltérképezve az értékállóság lehetőségét, továbbá cselekedjenek öntevékenyen a saját- és szeretteik vitalitásának, egészségének megőrzése, fejlesztése érdekében.

Ma, amikor Magyarországon minden 14. percben rákbetegségben hal meg egy ember, nincs idő a halogatásra: ma kell megtenni mindent, hogy a holnap élhető legyen, hogy a ma felnevelt jövendő generációnak már természetes legyen, hogy csak akkor érzi jól magát a lélek, ha hármas egységként egészséget alkothat a testével és szellemével. A prevención kívül az egészség szentháromsága a fizikai, szellemi és mentális rekreáció, amihez mi az irodalom remekeit a színpadra adaptálva változtatjuk át azt holisztikusan gyógyító közkinccsé.

Mivel a krónikussá szelídített daganatos betegségek megfelelő kezelése nem csak pénz, hanem szemlélet kérdése is, ezért latba vetjük művészi hitvallásunkat, és szüntelenül, újra meg újra felhívjuk a figyelmet arra, hogy a betegség megelőzése, és a betegségben élők körülményeinek mentális és fizikális javítása nem nélkülözheti azt az egyéni és társadalmi felelősségvállalást és konszenzust, amellyel megfordíthatók lennének a jelenlegi megbetegedési és halálozási mutatók.

A Nézőpontváltó® program jelképe a levendulavirág, amely gyönyörködtet és gyógyít is egyben, így egyesítve magában mindannak a múltbeli tudásnak a jelenre ható tapasztalását, amelyet mi, lelki egészségmentőkként színészi játékunk erejével, estéről-estére átadunk a nézőközönségünknek.

A levendula színű szalag, amelyet a mai napon az összes rákbetegség elleni küzdelem szimbólumaként feltűzünk, a hétköznapokban is emlékeztetni fog bennünket a legfőbb hivatásunkra - arra, hogy a színházunkba ünneplőbe öltöztetett szívvel betérőket estéről-estére katartikus élménnyel ajándékozzuk meg, hogy azután lelkileg megtisztulva nézhessenek szembe a mindennapok kihívásaival.  

 

 

 

Nézőpontváltó-est a Miskolci Nemzeti Színházban

Október 2-án, a Nézőpontváltó-esten a Bakkhánsnőket tűzte műsorra a Miskolci Nemzeti Színház.

A három nagy antik görög drámaíró közül Euripidész volt a legkíméletlenebb, aki metsző iróniával reflektált a korabeli athéni társadalomra.

Utolsó, már csak halála után bemutatott drámájának középpontjában Pentheusz, Théba ura áll, aki megtiltja, hogy a város polgárai ünnepeljék Dionüsszoszt, a bor, a szórakozás, a testiség és a szenvedélyek istenét. Dionüsszosz ezért útra kel, hogy bosszút álljon a pimasz halandón – ebben pedig a városhoz közeli erdőben önfeledten, vadul táncoló bakkhánsnők lesznek a segítségére.

Euripidész darabja az emberi természet kettőségéről szól, arról, hogy életünk során örökké keressük a rendet, a biztonságot, miközben szívünk mélyén káoszra, szenvedélyekre és élvezetekre is vágyunk.

A Szőcs Artur rendezésében színre került mű, a színészi összjátékon alapuló, Euripidész művét mai nyelven újragondoló előadás arra keresi a választ, hogy miként találhatjuk meg a köztes utat e végletek között – és milyen büntetés jár azért, ha elvétjük azt. 

 

Nézőpontváltó-est a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorházban

A mára fogalommá vált "Jurányi"-ban, az egykori budai középiskola impozáns épületében mintegy 6500 négyzetméteres területen irodák, próbatermek, raktárak valamint színházterem, galéria, kávézó áll az előadó- és alkotóművészek valamint az idelátogató közönség szolgálatára.

Az épületbe már több mint ötven szervezet költözött be: 19 alkotó- és vizuális művészeti csoport, 24 előadó-művészeti egyesület és társulat, és 8 egyéb civil szervezet.

A Rozgonyi-Kulcsár Viktória megálmodta és vezette inkubátorházban október 2-án, a Nézőpontváltó-esten két társulat is játszott.

A Tünet Együttes a Négy fal között, avagy zárt ajtók, tárt lábak produkciója Dr. Fritz Kahn 1957-ben megjelent A szerelem iskolája című kézikönyvének alapján készült, ami akkoriban a forradalmi szemléletével nem egy szemérmes házaspárt indított el a boldog párkapcsolat és az érzéki örömök felé. Kahn eszményi világában illatos és kívánatos Nők erős és potens Férfiakkal szeretkeznek.

De mi van a zárt ajtók mögött? Hogyan éljük meg a szexualitást ma, amikor a Nő és a Férfi fogalma már nem ugyanazt jelenti, ha jelent valamit egyáltalán. A Tünet Együttes és a Dollár Papa Gyermekei színész-rendezője, Ördög Tamás közös játéka a civilizált ember szexualitását mutatja be egy hétköznapi család történetén keresztül.

 

 A Füge Produkció Szabó Borbála: Szülői értekezlet című műve azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy:

Vajon miért fog el bennünket a rettegés, ha felnőtt fejjel megint be kell ülnünk az iskolapadba?

Lehetséges-e a valódi reform ott, ahol a fejekben nem változott meg semmi?

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?

Hol van a határ felnőtt és gyerek között?

 

“A harmadik bé osztály új tanítónőt kapott. A fiatal, alternatív pedagógiai elveket valló Palóc Ildikó végtelenül hisz az elfogadásban, a demokráciában, ellenzi a frontális oktatást és a tekintélyelvű pedagógiát. Sajnos azonban nem minden szülő nyitott az új értékekre, egyesek akadékoskodnak, ironizálnak. Ildikót elkeseríti ez a hozzáállás, úgyhogy kénytelen keményebb eszközökhöz nyúlni. Hamarosan elszabadul a pokol. És egy idő után már mi sem tudjuk, felnőttek vagyunk-e vagy gyerekek…"

 

 

 

Nézőpontváltó-est a Szolnoki Szigligeti Színházban

A Szolnoki Szígligeti Színházban október 2-án, a Nézőpontváltó-esten az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot tűzték műsora, mert tudományosan bizonyított tény, hogy "a nevetés gyógyít, hátha még olasz slágerekkel is megfűszerezik"!

Az előadás megtekintése előtt Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő asszony beszélt a prevenció fontosságáról.

Az előadás után a darabban szereplő színművészek Balázs Péter igazgatóval az élen együtt feltűzték az összes rákbetegség elleni küzdlemet jelképező levendulaszínű szalagot.

 

 

 

Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő beköszöntője

 

Műsorinformációk: http://www.szigligeti-szinhaz.hu/

 

Nézőpontváltó-est a Kecskeméti Katona József Színházban

A Kecskeméti Katona József Színház a 400 éve elhunyt, de örökérvényűnek tetsző William Shakespeare legköltőibb, legzeneibb, a sorban a legutolsó komédiájával, a Mohácsi testvérek által színpadra álmodott Vízkereszt-tel ünnepelte a mentális rekreáció ünnepét, a Nézőpontváltó-estet.

Shakespeare legnépszerűbb vígjátéka magában hordozza a korábban már jól bevált fordulatokat, könnyedsége mégsem felszínes.

Az élvhajhász közösség, amelybe Viola férfiruhába bújva csöppen, az öncsalók paradicsoma. Az egyik iszik, a másik magányos, a harmadik mámorosan imádja magát… ki látott már efféle társaságot?

Hőseinket félreértések és tréfák sora irányítja ha nem is a végső megoldáshoz, de az önmagukhoz vezető út kezdetéhez.

 

A Nézőpontváltó rákellenes nyilatkozatot Dobó Enikő színművész olvasta fel az előadás megkezdése előtt.

 

 

Nézőpontváltó-est a Pesti Magyar Színházban

A Pesti Magyar Színház, amely tavalyi rákellenes figyelemfelhívásával a Nézőpontváltó® rákellenes színházi staféta ötletadója volt, idén is a közönség elé állt figyelemfelhívásukkal: Benkő Nóra, az október 2-án műsora tűzött Rumini előtt olvasta fel azt a nyilatkozatot, amely szülőkhöz és gyerekekhez szól, és az egészségtudatos, pozitív életre, életigenlő gondolatokra és cselekedetekre buzdítja a családokat.

"Mi, a Pesti Magyar Színház színművészei, alkotói és munkatársai tavaly elindítottuk a Nézőpontváltó® rákellenes színházi stafétát, amelyben október elején, előadás előtt felhívjuk a figyelmet a rákszűrés fontosságára. A programhoz országszerte mintegy hatvan színház csatlakozott, ezért a mai napon nézők sokasága hallgathatja meg az alábbi nyilatkozatot, amelyet a Magyar Színházban Benkő Nóra olvas fel a Rumini című ifjúsági előadás előtt.

Átérezve azt a felelősséget, amit a szülők ránk testálnak, amikor gyermekeiket elhozzák az általunk létrehozott színdarabok megtekintésére, a Pesti Magyar Színház nevében ígérem, hogy olyan mesékkel, történetekkel fogjuk őket szórakoztatni, ami a lelki fejlődésüket szolgálja, és az életben is segíti őket a jó és rossz közötti eligazodásban.

Hiszünk a gondolatok teremtő erejében, ami a gyermekek számára magától értetődő, ezért újra és újra emlékeztetjük felnőtt énünket arra, hogy a bennünk lakó kíváncsi gyermek számára napról-napra a színpadra varázsoljuk a csodát. Tesszük mindezt azzal a mélységes hittel, hogy a gyermekkorban kapott jó impulzusok elősegítik az egészséges felnőtté válást, és törekvő szellemmel ajándékozzák meg a széksorokban most helyet foglaló gyermekeket.

Buzdítjuk a szülőket, hogy lelki egészségünk érdekében gyermekeikkel együtt járjanak színházba, moziba, koncertre, olvassanak jó könyveket, étkezzenek egészségesen, mozogjanak, sportoljanak, és beszélgessenek egymással sokat! Éljék tudatosan az életet, gondolkodjanak hosszútávon legfőbb értékükről, az egészségéről körültekintően és előrelátóan: járjanak szűrővizsgálatokra, tájékozódjanak az egészségmegőrző programokról saját- és szeretteik vitalitásának, egészségének megőrzése, fejlesztése érdekében.

A Nézőpontváltó® program jelképe a levendula színű szalag, amelyet a mai napon az összes rákbetegség elleni küzdelem szimbólumaként feltűzünk, s ami a hétköznapokban is emlékeztetni fog bennünket a legfőbb hivatásunkra - arra, hogy a színházunkba betérő gyermekeket és felnőtteket a katarzis élményével ajándékozzuk meg, hogy azután erősebb lélekkel nézhessenek szembe a mindennapok kihívásaival."

 

A 2017/18-as évad staféta-házigazdája a Spirit Színház lesz

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a 2017/18-as évad házigazda színháza lehet a Spirit Színház és Központ.

Intézményünkben a test és lélek kapcsolata, harmóniája a legfontosabb minden tekintetben.

Az, hogy a Nézőpontváltó® rákellenes színházi staféta hozzánk kerül, csak még jobban elmélyíti felelősségünket abban, hogy a témával igenis foglalkoznunk kell, hangot adni neki és mind preventív, mind mentális rekreációs helyszínként teret adni neki.

Színházunk alapító-direktoraként állíthatom, hogy nem ”csak” a Nézőpontváltó®-est programjában foglalkozunk e témával, hanem - mint eddig -, ezután is fókuszban az ember, az érzések, a kapcsolatok, valamint testi-lelki harmónia fog állni.

Nem csak darabjainkban, hanem a Központ további helyszínein is, ahol munkatársaink folyamatosan azon dolgoznak, hogy minden egységbe, összhangba és harmóniába kerüljön.

Örömmel és izgatottan várjuk, hogy a stafétát átvehessük. De addig is kívánunk sok sikert és sok eredményes együttműködést a Nézőpontváltó® programnak és staféta jelenlegi gazdájának a Szegedi Nemzeti Színháznak!

 

Budapest, 2016. október 3.                                    

 

Perjés  János

színidirektor, alapító, színész

 

 

www.spiritszinhaz.com

 

Nézőpontváltó-est a Szegedi Nemzeti Színházban - 2016. október 2.

A Nézőpontváltó® rákellenes színházi staféta a Pesti Magyar Színház stratégiai partnerségével, az onkológia különböző területén dolgozó szakemberek közreműködésével, a tizenegy legnagyobb magyar rákellenes civilszervezet szakmai támogatásával, és megközelítőleg hatvan színház csatlakozásával vált országos méretű, a 2016/2017-es évadtól megvalósuló programmá az Emberi Erőforrás Minisztériumának az egészségügyért, valamint a kultúráért felelős államtitkárságának közös fővédnökségével.

A Nézőpontváltó® program célja egyrészt a figyelemfelhívás az egészségtudatos életvezetésre - ezen belül a mentális rekreációra, mint a rákbetegség kockázatának csökkentésére irányuló megelőzés egyik lehetséges eszközére -, ezen kívül a rákszűréseken való részvétel fontosságára, amely szintén a betegségmegelőzés fontos eleme, másrészt a többfajta digitális csatornán történő, a XXI. század eszközein keresztül elérhető oktatás.

 

A figyelemfelhívás kiemelt eszköze a minden év október első vasárnapján megtartott Nézőpontváltó-est.

 

A 2016/17-es évad staféta-házigazdáját Kern András, Nézőpontváltó egészségnagykövet sorsolta ki a program májusi, Pesti Magyar Színházbeli bemutatkozása alkalmából.

 

A staféta legelső rendezvényére a

Szegedi Nemzeti Színházban

került sor 2016. október 2-án.

 

Gyüdi Sándor főigazgató és társulata a Spiró György magyar szövegével, Csiszár Imre rendezésében műsorra tűzött Ben Jonson komédiával, a Volponéval koronázta meg a mentális rekreáció színházi ünnepét.

 

A darab megtekintése után Dr. Borbényi Erika, a Semmelweis Egyetem onkológus főorvosa, a Nézőpontváltó® Egyesület szakmai alelnöke beszélt a betegségmegelőzésről, és a szűrővizsgálatok fontosságáról.

 

„Lassan húsz éve élem mindennapjaimat rákbetegek között.

Részese vagyok küzdelmeiknek, enyhítem szenvedéseiket, osztozom sikereikben - többedmagammal társként mellettük állok nehéz és szép pillanataikban egyaránt.

A kezdetektől kristálytisztán látszott, mennyivel egyszerűbb lenne megelőzni. Mennyivel egyszerűbb lenne korrekt ismeretekkel egészségtudatosan kivédeni, ami kivédhető, és szelídíteni, ami szelídíthető, és megharcolni azt, ami megharcolható. És igenis szerepünk van a saját egészségünk megőrzésében, és ha kell a gyógyulásunkban is.

Én hiszek a tudatosságban, és a tudásban, hiszek a művészet formáló erejében, hiszek a meditatív elmélyülés, a teljes belefeledkezés örömének harmonizáló és gyógyító erejében.

Hiszek abban, hogy egy jó színházi előadás képes arra, hogy elgondolkoztasson, sorsfordító önvizsgálatra késztessen, ezért pont egy megfelelő fórum arra, hogy váltsunk, kilépjünk a megszokottból, és másként gondolkozzunk.

És hiszek abban is, hogy mi mindannyiunk tehetünk valamit, hogy visszaszorítsuk ezt a nehéz, sok szenvedést okozó betegséget.”

 

Ezután a Szegedi Nemzeti Színház társulata aláírta a rákellenes nyilatkozatot, majd feltűzte az összes rákbetegség elleni küzdelmet szimbolizáló levendula színű szalagot.

 

Az est zárásaként a több mint kétszáz fős közönség jelenlétében

Szabó Gabi színművésznő kisorsolta a

2017/18-as évad házigazda színházát,

amely a budapesti, Perjés János alapító-igazgató nevével fémjelzett

Spirit Színház és Központ.

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!