A férfiegészség hónapja alkalmából kérjük szívünknek kedves FÉRFI társainkat, hogy szánják rá magukat (és idejüket) és kérjenek időpontot egy prosztatavizsgálatra! Ha lehet, menjenek el tüdőszűrésre és a fogorvoshoz is (akkor a szájüregirák-szűrésen is túllesznek - tú in ván)!
Röviden: Éljenek a lehetőséggel és vegyék igénybe az ingyenes szűrővizsgálatokat!
Egyúttal kérjük nőtársainkat, hogy szívüknek kedves férfijaikat fogják fülön, és kísérjék el a vizsgálatra! Vigyék el a gyermekeiket is, hogy megszokják, az öngondoskodás az egészség megőrzésére is kiterjed, nemcsak az autó szervizelésére és felelősségbiztosítására vagy a nyugdíjszámla gyarapítására!
És hogy milyen, amikor valaki először megy el urológushoz? A MeNŐpauza nőregény folytatásából, a MAN♂pauza című pasisztoriból most megtudhatod!
"– Ciao! Mi újság? Mikor végzel, Bandi?
– Ciao, Michele! Kábé fél óra múlva.
– És mi a terved a péntek délután további részére?
– Miki hatra behozza a gyerekeket, mert bevásárolunk a hétvégi tengerpartozáshoz. Tengercipőt kell nekik venni, meg karúszót, és akarunk vásárolni egy hatszemélyes gumicsónakot is. Ti is belefértek, nagyon frankó lesz, majd meglátod!
– Az fasza lesz, de figyelj, négytől hatig ráérnél?
– Végül is igen. Miért?
– Gyere el velem prosztatavizsgálatra!
– Dehogy megyek! Megőrültél? Minek mennék? Ha hat ökör húzna is ellenállnék, hát még neked!
– Ne marháskodj haver, te már abban a korban vagy, amikor erre figyelni kell.
– Határozott nemet mondok. De egyébként miért pont ma?
– Egy egyetemi csoporttársam átnyergelt a pszichiátriáról, és az ország legjobb urológusaként végzett. Lehetetlen hozzá időpontot kapni, de összefutunk egy italra, meg kicsit dumálni, és előtte megvizsgálna téged is.
– Agyturkászból seggturkász. Ez nem elő, hanem lemenetel! De tudod komám, ha én találkozom a haverjaimmal, nincs nyúlkálás sehova! Nem vagyok előítéletes és vaskalapos sem, és mivel nézetem szerint mindenki úgy vezeti be a hétvégi lazulást, ahogy akarja, ezért azt mondom, egészségedre! Én speciel megyek Mikivel vásárolni!
– Ne legyél már puhány, nem hallottad még Nikotól, hogy el kéne menned?
– De már ezerszer, és nyilván egyszer majd el is megyek, de ez nem ma fog bekövetkezni.
– Miért? Mibe lenne az neked? Eljössz, és pár perc alatt megvagyunk. Időd van, lehetőséged van, mire várnál? Tapsra?
– Ja, az sem rossz, de meg is kéne mosakodnom. Egész nap rohangáltam, és nem csak a légkondis irodámban ültem, hanem a gatyarohasztó csúcsban is vezettem délelőtt. Szóval, sajnos ilyen állapotban, még ha akarnék sem mehetnék orvoshoz, pláne a gatyaletologatóhoz.
– Feljöhetsz a legénylakásomba tusolni és átöltözni. Egyéb kifogás?
– Nem hagyod abba a szekálást, mi?
– Persze hogy nem, úgy ismersz?
– Na, jó, akkor találkozzunk nálad húsz perc múlva!
– Nem. Negyedóra múlva ott leszek érted, és én viszlek.
– Miért fontos ez neked ennyire, Michele? Félsz egyedül elmenni? – gúnyolódtam.
– Nem. Azért, mert a barátom vagy, és most, hogy megtaláltalak, nem akarlak idő előtt elveszíteni. Az orvosi szűrővizsgálatok életet menthetnek, mert felfedhetik a rákmegelőző állapotot, amikor még száz százalékban tudnak segíteni, ha baj van. Érted, pénzzsenikém?
– Oké, rendben van, gyere, szólj fel, ha ideérsz.
– Az az igazság, hogy már itt is vagyok, mert közben vezettem. Megvárlak a recepciónál, addio!
Lucreziától elköszöntem, Gina tudta a hétvégére tervezett feladatait, Paolo ügyeletesként tartotta a frontot este nyolcig a bankban, ahogy szokta, így a munkám felől nyugodtan, az előttem álló vizsgálattól viszont teljesen betojva – ezért oda sem figyelve –, beléptem a liftbe.
Automatikusan megnyomtam a földszint gombot. Az ajtó záródásakor eszméltem, hogy én nem járok lifttel a múltkori beragadós, pánikos fiaskó óta. Azonnal felszökött a pulzusom, és elöntött a víz. Remegő kézzel markoltam a telefonomat, hüvelykujjamat az ismételt hívás gombon tartva, hogy rosszullét esetén rögtön segítségül tudjam hívni Michelét, aki már amúgy is tudott a pánikrohamaimról. Arról persze elfeledkeztem, hogy a gyenge térerő miatt nem tudok telefonálni.
Mélyeket lélegeztem, és elkezdtem harminctól visszafelé számolni. Úgy éreztem, talán kibírom, amíg elérek a nulláig, mert – kalkuláltam szorongva – maga az út nem lehet több fél percnél.
Nagyot zökkenve megállt a szerkezet. Megtöröltem a homlokomat, és önuralmat erőltetve magamra, lassan nyitottam ki a rácsot. A külső, veretes fémajtót megfontoltam tártam ki, hogy az árgus szemmel figyelő portás ne fedezze fel viselkedésemben a rémületet. Nem lenne szerencsés, ha híre menne, hogy a magyar főnök pánikbeteg. Még megbillenne a kényes hatalmi egyensúly, ami a fúziót övezi a két ország között.
– Ciao, Bandi, máris itt? Látom, nagyon sietsz, hogy mielőbb odaérjünk a barátomhoz! – vágott hátba nevetve Michele, amitől majdnem orra buktam, mert a lábaim még mindig kissé remegtek. A férfi barátságosan csevegett, amíg a kocsijához értünk. Csak akkor vette észre, hogy valami baj lehet, amikor beülve lassan, de hosszan engedtem ki a levegőt.
– Valami baj van? Nem is szólaltál még meg! Betojtál, mi? Erre ráérsz utána, mert szó szerint be fogsz szarni. Maga a végbélen keresztül történő vizsgálat nem vészes, azért azt nagyon felfújják ám! Nem kellemes, de néha ki lehet bírni az egészséged érdekében. Egyébként én évente elmegyek prosztatarák-szűrésre. Te még sosem voltál? – kérdezte, és észrevétlenül kitapintotta a pulzusomat. – Jobban vagy? Most jövök rá, hogy lifttel jöttél le, nem gyalog. Kérsz vizet?
Bólintottam, mire elővett egy palack mentes vizet, amiből kicsit a zsebkendőjére öntött, és azzal hűsítette a tarkómat, homlokomat. Ittam.
– Most már jobb? – kérdezte együtt érzőn. – Rohamod volt?
– Nem – krákogtam –, csak bepánikoltam, hogy nehogy elkapjon. Végül is megúsztam. Visszafelé számoltam, és mélyeket lélegeztem, ahogy mondtad.
– Molto bene, ügyes vagy! Ez azt jelzi, hogy kezdenek használni a beépített önsegítő rendszered elemei, amiket tudatosítottunk benned. Ezentúl nem kell szorongva várnod, majd tehetetlenül végigélned a pánikrohamot, hanem már az előérzet idején cselekedni tudsz.
– Gondolod?
– Igen. Határozottan tudom. Megtanultad megelőzni, és kézben tartani ezt az állapotot.
– Hát legyen neked igazad, Michele! – válaszoltam kissé tamáskodva, de lényegesen nagyobb derűlátással végighallgatva a prognózisát.
– Akkor gyerünk hozzám, aztán Stefanohoz! Az urológushoz.
– Ez aztán a tökéletes hétvégébe lazulás, baszki. Más beül sörözni a haverjával, vagy kártyázik, de nekem először befigyel egy kis pánikroham, most meg önként és dalolva tartom a seggem egy másik fickó felé, hogy turkáljon benne. Mi jöhet még?
– Fiatal még a délután, bármi megtörténhet – dudorászott megkönnyebbülten Michele, és örömmel konstatálta, hogy visszatért a humorom.
Letusoltam, és átöltöztem a legénylakásában, ahonnan gyalog sétáltunk át a barátja rendelőjéhez.
– Tudod, ki az a Mario del Monaco? – kérdezte inkább kijelentve Michele, mivel tudta, hogy Niko operarajongó, ezért ezt a jellemzőt rám is kivetítette.
– Persze, ő a huszadik század egyik legjelentősebb olasz hőstenorja, de hogy jön ez most ide, amikor épp bevagyok szarva a prosztataszűréstől? – horkantam fel.
– Úgy jön ide, hogy Stefano az ő unokája.
– Tényleg? – ébredt fel a kíváncsiságom, ami nem teljesen, de valamennyire háttérbe szorította rettegésemet a több mint kínosnak és fájdalmasnak vélt vizsgálattól.
– Aha. Neki is jó hangja van, kisgyerekkorától énekelt a RAI énekkarában. Egyetemistaként hagyta abba a szereplést, mert választania kellett az orvos- vagy a zenetudomány között. Mindkét hivatás teljes elköteleződést kíván, és ő inkább orvos akart lenni. Azt mondja, szeret emberekkel foglalkozni. Ő a testet gyógyítja, a nagyapja a zenével a lelket.
– Kedveled őt, ugye?
– Igen. Nagyon. Bár ritkán találkozunk, mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Jó barátom már húsz éve. Jó lenne, ha ti is összebarátkoznátok! Meg is érkeztünk, itt rendel – mondta Michele és becsengetett a díszes kovácsoltvas kapun.
Amikor a két férfi találkozott, megölelték egymást, kezet fogtak, úgy lapogatták a másikuk hátát, mintha ezer éve nem talákoztak volna, de mint kiderült, alig egy hónapja voltak együtt utoljára a SIO, az Olasz Operabarát Társaság rendes évi közgyűlésén.
Azután Michele bemutatott engem, amit Stefano nagy örömmel fogadott. Miközben bekísért a rendelőbe, elmondta, hogy a barátja már sokat mesélt rólam, ezért boldog, hogy megismerhet.
– Stefano esküszöm, én is nagyon boldog leszek, amint túljutok a vizsgálaton.
– Nem mondom Bandi, hogy nem lesz kellemetlen, de túl lehet élni.
– Ezt remélem őszintén én is. A feleségem azt mondja, neki meg félévente kell nőgyógyászhoz járnia, és ő is elviseli.
– Okos asszony lehet! Michele már mesélt róla, és bízom benne, hogy egyszer talán személyesen is megismerhetem – válaszolta az orvos, majd feltett egy csomó kérdést az általam soha ilyen módon nem nevezett húgy- és ivarszerveim állapotáról, esetleges eddigi megbetegedéseiről, szóval felvette az anamnézist. Ez a csevegés volt a vizsgálat előjátéka – röhögcséltem magamban. És valóban, ezután in medias res megkért, hogy feküdjek fel a vizsgálóágyra, a hátamra. Alaposan végigtapogatta a hasamat, a nemi szervemet, majd mondta, hogy forduljak az oldalamra, felhúzott térddel, neki háttal. Hallottam a gumikesztyű csattanását, miközben mondta, hogy most bekeni a kezét vazelinnel. Amikor megérintett, összeszorítottam a szememet, a fogamat, még a lábujjaim is görcsbe rándultak. Ezt a megfeszülés biztosan kiterjedhetett az alsó-belső részeimre is, mert többször, türelmesen kérte, hogy lazítsak, ami aztán sikerült annyira, hogy belülről is átvizsgált. Nem mondom, hogy a legüdítőbb élményem volt, de tényleg ki lehetett bírni. Ami talán igazán kellemetlennek bizonyult, az a sürgető székelési inger volt, ahogy kihúzta az ujját a végbelemből.
– Bandi, készen vagyunk! Az ott a toalett – értette el a rémületemet egy mellettünk lévő ajtóra mutatva Stefano – mindent találsz bent, le is mosakodhatsz! – kiáltotta utánam.
Amíg rendbeszedtem magamat, iszonyú büszkeség fogott el, hogy képes voltam erre a régen halogatott, Niko által sokszor a fülembe zsolozsmázgatott vizsgálat elvégeztetésére. Komolyan úgy éreztem, mintha átmentem volna egyfajta férfiasságpróbán. Amikor ezt elmondtam Michelének, bólintott.
– Igazad van, jó meglátás. Felelősségpróbának mondanám. Akinek kiskorú gyereke van, nem játszhat az egészségével. Ha nincs senki, aki iránt felelősséggel tartoznál, akkor a magánügyed, élsz-e a prevenció lehetőségével. De nekünk nem, mert fel kell nevelnünk a kicsiket. És nem hiszed el Bandi, a kollégáim nagy százaléka, az orvosi ismereteinek ellenére sem jár el szűrővizsgálatokra. Persze a betegeiknek ajánlgatják, de ők, érinthetetlennek érezve magukat, fütyülnek rá, és csak akkor kapnak észbe, amikor már akkora a baj, hogy időben és pénzben többe kerül a gyógyítás, mint amennyibe a megelőzés lett volna. Vagy – a legrosszabb esetben – már visszafordíthatatlan a károsodás. Mert nem mindegyik betegségnek vannak érezhető tünetei.
– Látod Michele, ezt így még sosem gondoltam végig, mert eddig mindenhonnan csak azt szajkózták, hogy el kell menni, mert ez prevenció, de hogy miért, azt logikusan nem vezették le. Mi, emberek pedig hajlamosak vagyunk a fejünket a homokba dugni, mint a strucc, hogy inkább ne lássunk, halljunk semmi rosszat, és azt hisszük, hogy akkor nem is érhet baj. Ez a struccpolitika.
– Struccpolitika? Ez valami magyar szójáték? Milyen találó kifejezés! Akkor mondjuk azt mától, hogy strucc off! Állítsuk meg a fejek homokba dugását! De előtte igyunk meg a nagy ijedtségre egy brandyt!
– Baromi jó ötlet, Michele, ez ma az első hallásra is jó ötleted, de komolyan! Bravó! Menjünk, dobjunk be egy felest! Szólok Paolonak, hogy az ügyelet végén vigye haza a robogómat a bank parkolójából. Miki meg úgyis jön hatra értem, majd ő hazavisz a vásárlás után. Giovanna ma nálunk alszik, mert Mikiék egy kilenckor kezdődő koncertre mennek a Colosseumba.
– Ez remek, szólok Stefanonak, jöjjön ő is, talán ma már nincs páciense. Ha majd mélyrehatóan megismered, ahogyan ő téged – vágott hátba röhögve –, meglátod, meg fogod kedvelni, amit nagyon szeretnék, mert mindketten fontosak vagytok nekem – vallotta be az érzelgősségre hajlamos lélekbúvár.
– Va bene, Szívesen haverkodom, mert jó fejnek tűnik, de én megállnék ebben a felszínen, nem vonz mély – érted, hogy értem! Amíg várjuk Stefanot, felhívom Nikot és eldicsekszem a hőstettemmel – és már nyomtam is a gyorshívón a gombot. Niko után Mikit hívtam, elmondtam, hol keressen, melyik presszóba ülünk be, és közben megérkezett Stefano is. Kiültünk a piazza Navonén lévő egyik kávéház teraszára, ahol Michelét maga Danilo, a tulajdonos sietett köszönteni. Danilo felesége Michele egyik páciense volt, ezért nemsokára két pincér leste a kívánságainkat, amelyek nagyon egyszerűek voltak. Brandy, kávé és béke. Hamarosan három illatozó eszpresszó, egy üveg víz, meg egy két és fél decis üveg Vecchia Romana volt az asztalunkon.
Természetesen Danilo nem tagadta meg olasz házigazda mivoltát, mert az előbbiekhez hamarosan csatlakoztatott egy vegyes ízelítő tálat a cukrászdájuk kínálatából. A tejszínhabbal és mascarponével töltött, csokoládéval áthúzott profiterolok mellett az olajban sült ostyába töltött, cukorral, kandírozott gyümölcsökkel, csokoládéval ízesített bárányricottás cannolo állt, és végső csapásként az éhhalál ellen egy-egy emberes adag tiramisut szolgáltak fel.
– Stefano, az imént beszélgettünk a prosztataproblémákról, és nem jutottunk dűlőre a figyelmeztető tüneteket illetően. Mik azok? – kérdeztem arra gondolva, hogy az életben egyszer végighallgatom, onnantól már tudni fogom, hogy mi, merre és hány méter.
– Sì, előrelátásról tanúskodik, hogy a vizsgálat nemcsak megnyugvást okozott neked, hanem perspektívájában is látni akarod a dolgot. A tünetek… – kezdte és kettéharapott egy profiterolt, amitől a szája széle tejszínes és krémsajtos lett, az orra hegye pedig csokis. A hátam mögött erre nagy ováció tört ki, aminek az okát nem értettem, de hátrafordulva láttam, hogy négy harminc körüli nő figyel minket éhes szemmel. Stefano végigjártatta rajtuk a tekintetét, és közben érzékien lenyalt a szája széléről egy tejszíncseppet, amitől meg sóhajtozni kezdtek a csajok. Vigyorogtunk.
Az egyik nő felállt, Stefano elé guggolt, amitől az egész dekoltázsa beláthatóvá vált, a táskájából elővett egy zsebkendőt, a nyelve hegyével megnyalta, és scusi! felkiáltással letörölte a csokipöttyöt. Stefanon látszott, hogy felizgatta a közjáték, és amikor a nő mintegy véletlenül az ölébe ejtett egy névjegykártyát, azt azonnal az ingzsebébe csúsztatta, majd megcsókolta a nő kezét, felállt és visszakísérte őt az asztalához. A három másik nő az irigység villámait szórta negyedik társukra, de amint elültek a féltékenység hullámai, azonnal összeborulva csicseregni és vihogni kezdtek.
- Szóval, egy kis gyorstalpaló a prosztatamókáról. Ahogy öregszünk, a prosztata megnagyobbodása természetes folyamat, ami előrehaladottabb állapotban szövődményeket is okozhat. A statisztikák szerint a negyven körüli korosztály mintegy húsz százalékánál merül fel a prosztatanagyobbodás problémája, ezért tetted jól, Bandi, hogy eljöttél! Ahogy az előbb érezhettétek, a húgyhólyag és a végbél között elhelyezkedő, gesztenye nagyságú mirigyes szervről beszélünk, az általa termelt váladék az ondó fontos összetevője. Áthalad rajta az ondóvezeték és a húgycső, megnagyobbodása esetén ezért főképp a vizeletürítéssel és a nemi élettel kapcsolatos panaszokat okoz, mint például gyakoribb és hosszadalmasabb vizeletürítés, vagy az erekció problémák. Ennyit kell és érdemes tudnotok, amíg évente jártok szűrésre, és nem merül fel probléma.
Az egyetemen volt egy öreg professzorom, imádtuk a szókimondása miatt! Sajnos már meghalt. Évente kimegyek hozzá a Campo Veranoba, viszek a sírjára egy üveg bort. Nem tudom, ki issza meg végül, de nem is ez a fontos. Ha nem veszitek zokon, hogy terített asztalnál teszem, akkor elszavalom nektek az általános orvoslás általa okított aranyszabályát. Mert mit is kell megtudni a betegtől az első vizit alkalmával? Azt, hogy enni, inni, aludni, szarni, baszni hugyozni tud-e. Ennyi. Ebben benne van az életünket mozgató szervrendszerünk összes hatása és eredménye. Meg kell keresni, mit nem tud csinálni a beteg, és akkor már el lehet indulni a diagnózis felé.
– Stefano, ez kurva jó, megjegyeztem! – lelkesedett Michele. – Ja, és elloptam, mert ez annyira jó, hogy mától én mondtam! Nézzétek, ott jön Miki, és igen, Nardot, Benedettot és Giot is hozza! – pattant fel a nálam sasszeműbb barátom, így én csak némi fáziskéséssel rohantam utána. Amikor visszaültünk az asztalhoz a kicsikkel, a mögöttünk ülő római nőkórus konkrétan elalélt, sóhajtoztak, csókot dobáltak felénk, az egyikük még fotót is készített négyünkről. Igazuk is volt, hogy elájultak tőlünk! Négy sármos fickó három elbűvölő gyerekkel, egy forró nyári koraestén egy cukrászdában. Megkértem a négyes fogat fotózós hölgyét, hogy készítsen rólunk az én gépemmel is egy fotót, amit elküldtem Nikonak azzal a hálás üzenettel, hogy köszönöm neki, amiért észre térített, és erre cseréltette velem a kokós-piás, családtalan, kivert kutya életet. Hamarosan szívecskezápor töltötte be válaszul a mobilom képernyőjét.
A Pauza-trilógia kötetei megvásárolhatók országszerte a könyvesboltokban, a www.cserkiado.hu oldalon vagy személyre szólóan, dedikálva kérhetők a www.nezopontvalto@gmail.com címen!
KARÁCSONYI AKCIÓ!
Kettőt fizet, hármat kap!
Aki megrendeli a trilógia mindhárom kötetét, csak két kötet árát fizeti és kap mellé egy történetet lezáró novellát 2057-ből.
